Horty vélekedése a zsidókérdésről. Egyértelműen kiolvasható a nyilatkozataiból, hogy a nyilasoknak az előfutára volt. A jelenlegi újnyilas-árpádsávosok nagy tisztelői.

Aki ma Hortyt magasztalja, az valójában egy gonosz ember. Mert tudatosan vállal közösséget azzal a gyűlölködő és valójában gyilkos szellemiséggel, amely a második világégés egyik katalizátora volt.

„Olyan termékeket akarunk készíteni, amik valamilyen szempontból megkerülhetetlenek. Szeretnénk, ha azt érezné a felhasználó, hogy ez az egyetlen megoldás, aminek igazán van értelme. A termékeink eszközök, és a dizájn sem mehet ezzel szembe. Fontos a letisztultság és az egyszerűség, mindent a terméknek rendelünk alá.” – magyarázza Ive. 

Lassan másfél évtizede egy rendkívül érdekes könyv született, ami hatalmas siker lett nagyon rövid idő alatt. Pedig ez egy alapvetően tudományos munka. A két szerző Thomas J. Stanley és William D. Danko szociológusok, és azt az eszement ötletet vették a fejükbe, hogy ők az amerikai milliomosok szociológiájával fognak foglalkozni. Azaz megnézik kik ők igazából, hogyan élnek, miként döntenek, mi az értékrendjük. Ez a könyv lett a “Szomszéd milliomos”(The Millionaire Next Door).

Nem véletlen a siker, ugyanis kiderült az igazi milliomosok teljesen mások, mint azt ahogy a filmek alapján elképzeljük.

A szerzőpáros első megállapítása talán a legmeglepőbb: “Az igazi milliomosok jóval a számukra megengedhető életszínvonal alatt élnek.” És itt van a kutya elásva.

Ugyanis ezek az emberek saját erejükből váltak milliomossá. Magyarul, hatalmas vagyont halmoztak fel. Elképzelhető, hogy ez úgy sikerült nekik, hogy minden hónapban minden pénzüket elköltötték? Sőt, ne adj Isten, hiteleket vettek fel mindenféle szép kacat megvásárlására (autó, lakás, nyaraló, jacht, stb.)?

Nyilván nem. A pénz olyan, mint a víz. Tegyük fel, hogy szeretnénk magunknak egy szép tavat. Ehhez az kell, hogy a kialakított elzárt mederbe sok víz gyűljön össze. Ezt két módon tudjuk elérni: minden kis patakocskát, eret és folyót összeterelünk, hogy hozzánk folyjék be, és mindenféle akadállyal és gáttal megakadályozzunk, hogy a tavacskánkból elszivárogjon a víz.

Azaz a meggazdagodás alaptörvénye a következőképpen szól: költs kevesebbet, mint amennyit keresel.

Mi az oka annak, hogy az emberek újra és újra megpróbálnak a lehetőségeik felett élni? Ez a történet annyira makacsul ismétlődik, hogy a világirodalom legelső ékírással megörökített novellájától, minden nép elbeszélt történetén végigfut a vastag szál, azokról, akik most rögtön lehetőségeiken felül akartak élni – és aztán jól ráfaragtak a dologra.

Itt valami nagyon mélyen gyökerező hibáról van szó. Miért vesztik el az emberek az eszüket, miért akarnak most sokkal többet költeni, úgymond “jobban élni” mint amit megengedhetnének maguknak, miért vesznek fel kölcsönöket is, és ezért miért áldozzák fel a jövőjüket és az anyagi biztonságukat?

Ha jól megvakarjuk a dolgokat, két okot találunk.

A megvett dolgokkal boldogságot akarunk vásárolni. A vízcsapból is (szó szerint, rengeteg nyilvános helyen láttam a vízcsappal egybeépített reklámot a mosdókban) azok reklámok ömlenek, hogy akkor lehetsz boldog és elégedett, ha megveszed a … terméket. És valóban, ha vásárolunk, akkor ez gyakran boldogsághormon fröccsel jár együtt. Utána viszont gyakran következik mardosó szemrehányás, és szembesülés az anyagi bizonytalansággal, amibe magunkat kergettük a vickek-vackokokra elköltött összegekkel.

Amikor nemrég a fejlett országokon végigsöpört az “őrület évtizede”, akkor ember százmilliók akartak hitelből a számukra megengedhetőnél jobb lakással, kocsival, kütyükkel rendelkezni, ez után látjuk azt az iszonyú dúlást, ami visszamaradt ez a járványos őrültség után.

A világ leggazdagabbjai is elmennek egyet sétálni egy közeli erdőbe, olvasnak egy jó könyvet, hallgatnak valami jó zenét, játszanak társasjátékot a gyerekeikkel-unokáikkal vagy csak egyszerűen beszélgetnek egy nagyot a barátaikkal, párjukkal. Mindez ingyen van, és el nem tudom képzelni, hogy van olyan megvásárolható vacak a világon, ami képes lenne tartósan nagyobb boldogságot adni, mint a fentiek rendszeres használata.

Nagyon sokan azt hiszik, hogy a hőn áhított dolog majd fantasztikus és tartós boldogságot ad. De nem. Rövid idő után jön a keserves csalódás.

A vásárolt dolgoktól azt várjuk, hogy mások előtt “valakikké” tegyen bennünket.Amióta az első ősvadászok magukra rakták az elejtett párduc prémjét, mindig azt hiszik az emberek, hogy valami birtokolt vacakkal elnyerhetjük a többi ember tiszteletét, és így elnyerhetjük az önbecsülésünket. Igazából az emberek nem nagyon foglalkoznak velünk, leginkább ők is magukkal vannak elfoglalva. És amikor villogni akarunk megvásárolt holmikkal, akkor a saját jólétünket is képesek vagyunk feláldozni, csakhogy számunkra teljesen érdektelen emberek irigységét elérjük. És ez azért elég abszurd dolog.

Igazából soha senki sem képes elnyerni a belső békéjét, az emberek igaz elismerését, vásárolt holmikkal. Bármilyen hihetetlen, a legnagyobb számban éppen a hirtelen meggazdagodott, hirtelen nagyon sikeres emberek szorulnak pszichiáter támogatására. Mert rájönnek, hiába a siker, a pénz, a csillogás – ez nem ad boldogságot és biztonságot. Ezért jön sokaknál sikerük csúcsán a szesz, a drogok és megannyi más önpusztító hülyeség. Ha nem hiszik, nyissák csak ki bármilyen bulvármagazint.

Ha valóban boldogok akarunk lenni, ha valóban elégedetten szeretnénk élni, ha valóban biztonságban akarjuk magunkat érezni, akkor meg kell tanulnunk békességet kötni magunkkal és a lehetőségeinkkel. És ez nem egy álszent lemondás. Ebben van a valódi boldogság.

És nagyon furcsa paradoxon, hogy azok, akik képesek olcsón is boldogok lenni, képesek a lehetőségeik alatt élni, képesek nem megvásárolni, hanem megdolgozni a céljaikért – szóval ezek a “szegények” – éppen ők azok akik pár év alatt komolyan meggazdagodnak, és biztonságból nézik, ahogy a nagyzoló svihákok eladósodnak, vergődnek, majd aláhullanak. Nagyon szellemesen van felépítve a világ. 

pappito:

A magyar spirituális és szakrális nép, akitől ez a jelenlegi racionalitáson, és anyagi javak halmozásán alapuló világrendszer nagyon távol áll.
Ennek köszönhető, hogy a mai világban nem találja helyét.
Olyan erők és energiák birtokában vagyunk, úgyis mint mint emberek, úgyis mint nemzet, amikről…

múlt héten voltam Izraelben és “Palesztinában” is.

Érdekes világ mindkettő. Meghatározó élmény volt látni, hogy míg az egyik oldalon a munka szeretete a kopár semmi helyén is képes élhető körülményeket teremteni addig a másik oldalon a kultúráját sem láttam a munkának. Az igénytelenség évszázadok óta jelenlévő hagyománya már a jeruzsálemi arab lakta negyedekben is hamar felfedezhető. Jerikót például szinte fűként lepi be a szemét…

Hamarosan videót is vágok majd az ott készített élményeimről.

Egy másik oldala a történelemben a passzivitásnak, ahogy Martin Niemöller lelkész a világháborút követően mondta:

“Először a kommunistákat vitték el, de én nem szóltam semmit, mert nem voltam kommunista. Azután a szocialistákat vitték el, de én nem szóltam semmit, mert nem voltam szocialista. Aztán a szakszervezeti tagokat vitték el, de én nem szóltam semmit, mert nem voltam szakszervezeti tag. Azután a zsidókat vitték el, de én nem szóltam semmit, mert nem vagyok zsidó. Végül eljöttek értem is, és akkorra már nem maradt senki, aki értem szót emeljen.